Sziszi tanítása az OKET-en

Ezer évvel ezelőtt egy sokmindenben különböző, mégis, bizonyos értelemben hasonló helyzetben merült fel a kérdés Szent István királyunk szívében: Hogyan vezethené Isten útjára az ő népét, hogy amíg többnyire pogány magyaroknak legyen jövőjük egy keresztény Európában?

Ma már a kérdés inkább az: Hogyan maradhatnánk keresztények az egyre inkább elpogányosodó Európában?

Az Ószövetség-i választott népet is érték hasonló kihívások. Az egyiptomi fogságból megszabadított nép, az Istennel eltöltött 40 év végén, egy egészen új helyzet előtt állt. A pusztában, Isten tanította, nevelte, formálta őket és ezalatt az idő alatt, nem voltak kapcsolatban pogány népekkel.

Bár néhányszor meg kellett küzdeniük a rájuk törő ellenséggel, de a csaták ideje alatt, nyílván nem volt lehetőség a tapasztalatcserére. A szabadság megtapasztalása és a puszta 40 éve után, a tejjel – mézzel folyó Kánaán, igen vonzó volt, de olyan veszélyeket tartogatott az Isten népe számára, amelyre a pusztában nem lehetett felkészülni. Ezért az ő népéért aggódó Mennyei Atya, Mózes által, a következő üzenetet intézte hozzájuk:

„Ha bevonulsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, ne tanuld el az ottani népektől az utálatos dolgokat. Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át; aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát; aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében; az Úr, a te Istened emiatt az utálat miatt űzi el ezeket a népeket előled. Légy egészen hű az Úrhoz, a te Istenedhez. Ha ezek a népek, amelyeket elűzöl, hallgatnak is a jövendőmondókra meg a varázslókra, neked az Úr, a te Istened ezt nem engedi meg. Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok.” MTörv 18,9-15

A több mint 40 év kommunista uralom, keményen próbára tette egyházunkat és a hőn áhított szabadság sem azt hozta amit reméltünk. Az elmúlt 20 évben, a TV-n, interneten és sokféle más úton hozzánk beáramló ideológiák, vallások és erkölcstelenség, ráébresztett minket arra, hogy nem minden jó,ami külföldről érkezik, jöjjön az nyugatról vagy akár a távolkeletről. Ezen hatások közepette, sokszor már azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk és merre tartunk. Én magam is a személyes életemben szembesültem ezekkel a kihívásokkal.

Tehetséges, jótanuló gyerek voltam. Kicsit megviselt, hogy a szüleim 5 éves koromban elváltak és édesapám egy másik városba költözött, emiatt ritkán találkozhattunk. Talán ennek tudható be és daliás termetemnek (kicsi vézna gyerek voltam). Bár a tanárok kedvence voltam és sok barátom volt, mégis kisebbrendüségi komplexussal küzdöttem. Vallásos nevelést kaptam és Isten megadta, hogy többféle módon megtapasztalhassam szeretetét és gondoskodását. Ott volt bennem a vágy Isten és a természetfölötti dolgok után, de sajnos ezekre otthon a jó kis hagyományos külvárosi egyházközségünkben nem találtam meg a választ – a hívek többsége inkább szokásból járt templomba. Így kerültem el – többek között Szent Antal közbenjárásának köszönhetően – Temesvárra az elektronika szakra, ahova akkoriba nem volt könnyű bejutni. Itt folytattam a kínai harcművészet, a közismertebb nevén a kung-fut, amit már kilencedikes koromban kezdtem el gyakorolni. Rövid időn belül oktató lettem és sok tanítványom volt. Éveken át tartó napi többórás edzések nyomán,különösen gyakorlás után elkezdtem megtapasztalni azt a belső erőt, amiről az edzőm már régóta beszélt nekünk: a chi-t,amivel a kínai mesterek hihetetlen dolgokra képesek. Éreztem, hogy a kezeimből sőt néha az egész testemből energia, melegség árad. Jógával és bioenergiával foglalkozó barátaim elmondták, hogy ezzel gyógyítani is lehet és miután végig kellett néznem egy szeretett családtag szenvedését, anélkül, hogy segíteni tudtam volna, elhatároztam, hogy megtanulom, hogyan kell használni és hogy sok emberen fogok majd segíteni.

Közben, sok sikertelen próbálkozás után sikerült egy barátnőt is beszerezzek, akivel természetesen testileg is megéltük a kapcsolatot. Úgy gondoltuk, hogy ez nem bűn , hiszen sok más fiatallal ellentétben nem cserélgettük a partnereket, egymáshoz hűségesek voltunk és szerettük egymást. Később kiderült, hogy nem illünk össze, de nem tudtunk szakítani. Ennek a „se veled, se nélküled” állapotnak végül az vetett véget, hogy ő befejezte az egyetemet és hazament.

A természetfölötti érdeklődésem és az embereket segíteni akaró vágyam odavezetett, hogy elvégeztem a Román Radiesztéziai Társaság kurzusait, melyek során többszöri beavatásban is volt részem. Ezek során megtanultunk és képessé váltunk olyan információk megszerzésére amit normálisan nem volt honnan tudjunk.: vízkeresés a föld alatt, eltűnt emberek és tárgyak megkeresése, betegségek diagnosztizálása, azok okainak feltárása, azoknak energiaátadás utján való gyógyítására.

Buzgón gyakoroltam a tanultakat és úgy éltem meg ezeket a képességeket,mint Istentől kapott talentumokat, melyeket vétek lenne elásni. Az eredmények nem maradtak el. Hamarosan az egyik legjobb lettem, már ott az egyetemen magánrendelőt nyitottam ahol sokan felkerestek és egyszerűen csak a nagy Sziszinek neveztek. A hírnév, a megbecsülés jólesett, a természetfölötti képességek pedig biztonságot adtak. Egy példa ami jól tükrözi az akkori helyzetet: egy vasárnapi mise után történt, a templom előtt találkoztam három ismerősömmel akikre csak úgy ránéztem, az egyiknek azt mondtam, kár volt templomba jöjjél, mert csak ültél a padban, a másiknak mondtam, hogy ő imádkozott is, de nem áldozott, a harmadikról pedig megállapítottam, hogy rendesen imádkozott és áldozott is. Természetesen ők tátott szájjal hallgatták és csodálkoztak.

Az egyetem befejeztével hazatérve megalapítottam a társaság váradi filiáját melynek néhány évig a vezetője voltam. Sok ember kiképzésében és beavatásában vettem részt, azoknak száma pedig akik valamilyen módon átmentek a kezem alatt meghaladta az ezret. Eltűnt embereket találtam meg, veseköveket tűntettem el másodpercek alatt, cukorbetegek és más problémákkal küszködők gyógyultak meg,illetve lettek jobban. Időközben a hittanári teológiát is elvégeztem és elkezdtem hitoktatóként dolgozni három váradkörnyéki községben illetve faluban. Délelőtt tanítottam az iskolában, délután pedig betegeket látogattam - ebből állt az életem. Sokan próbáltak meggyőzni, hogy mindez nem jó, de nem sikerült nekik, míg egy szép napon a helyi plébános barátja aki Olaszországban tanult és akit éppen akkor szenteltek diakónussá, velem jött a hittanórákra. Pont előzőleg arról mesélt, hogy hogyan került kapcsolatba a karizmatikus megújjulással és az ördögűzéssel és hogy milyen tapasztalatai voltak ezen a téren. Kiderült, hogy erős szabadító karizmát kapott Istentől és annyi helyre hívták, hogy emberekért imádkozzon, hogy sok vizsgája elmaradt és egy évet ismételt a teológián. A püspök megígértette vele, hogy pappá szenteléséig nem imádkozik senki szabadulásáért, hanem tanul és leteszi a vizsgáit mert itthon szükség van a papra.

Az első hittanóra közepén felállt és kiment, holott ő azt mondta, hogy egész nap velem tart. Később elmesélte, hogy amint elkezdtem beszélni egy erőteljes negatív jelenlétet érzett ami belőlem áradt és nyomásként ránehezedett. Mivel nem bírt ettől szabadulni kiment és a templomban imádkozott., hogy helyre jöjjön. Ott Isten szólt hozzá és egy üzenetet kapott ami nekem szólt. Sokat imádkozott még amíg erőt gyűjtött ennek elmondásához, mert ez a nyomás továbbra is erős volt amikor óra után megkerestem és megkérdeztem, hogy miért ment ki. Az üzenet a következő volt: Egy meghasonlott ember vagy, a sötétség és a világosság keveredik benned. Meddig akarsz még kétfelé sántikálni? Mondanom sem kell, hogy köpni-nyelni nem tudtam, hiszen ő semmit sem tudott rólam csak, hogy a pap elmondása szerint egy szentéletü hitoktató vagyok. Persze nem hittem neki és azt mondtam, hogy végezzen rajtam ördögűzést, mert ha meggyőződöm róla, hogy amit csinálok nem Istentől van, akkor abbahagyom és meg akarok szabadulni. De ő nem imádkozhatott értem és egy budapesti közösséghez küldött. Később felkerestem ezt a közösséget, ahol azzal fogadtak a kápolna bejáratánál, hogy ma az okkultizmusról lesz szó. Aztán elmondták, hogy legalább 2 éve nem volt erről tanítás a közösségben, a végén imádkoztak értem de semmi látványos nem történt,de a Szentlélek elkezdett vegvilágosítani. Olyan dolgokra jöttem rá amik addig nem tűntek fel, míg végül megért bennem a döntés, abbahagyom az egészet. Amikor a commandor Váradra érkezett (így neveztük a nagyfőnököt,mert azelőtt hajóskapitány volt), vele is közöltem a döntésemet, ő pedig nagyon kedvesen és megértően reagált, arra kérve, hogy ne szakítsam meg velük teljesen a kapcsolatot és néha még járjak el az összejövetelekre. Én mondtam neki, hogy nem visszavonulni akarok a vezetői posztról és nem gyakorolnak rám nyomást az egyház részéről (ő ugyanis erre gyanakodott), hanem végleg elhagyom a társaságot. Azt,akit addig a világ legszelídebb és legszeretetteljesebbnek ismertem meg, elkezdett ordítani, fenyegetni és kifejtette, hogy hogyan fog engem Isten megverni, ha ezt a lépést meg merem tenni. Akkor megerősödött bennem az, hogy jól döntöttem. Ő pedig még aznap bement a társaság gyűlésére és mindenféle rágalmakat mondott rólam, biztosan attól félt, nehogy őket is rávegyem a távozásra. Később a diakónus hazakerült és pappászentelése után elkezdett értünk imádkozni, hogy megszabaduljunk, néhány embert ugyanis sikerült távozásra bírjak. Egy hosszú folyamat volt melyben tanácsokkal látott el és imádkozott értünk. Legnehezebb lépés amit meg kellett tegyek, az volt, hogy lemondok a paranormális képességeimről és kérem Jézust, hogy vegye el tőlem ezeket. Úgy éreztem, hogy belehalok, hiszen a parafenoménből egyszerű halandóvá leszek – egy senkivé. Végül Isten erőt adott és azt mondtam, hogy inkább leszek a Jézus senkije mint az ördög nagy Sziszije. Az ima után egy hang azt mondta, ne gondold, hogy ennyivel megúsztad, mert az enyém vagy. Nehéz időszak volt rémálmokkal, ördögi zaklatásokkal és kísértésekkel, melyet nem kívánok senkinek. Az utolsó lépés egy nyilatkozat megírása volt melyben kifejezzük a kilépésünket a társaságból elhatárolva magunkat mindentől ami ott folyik, mert az nem egyeztethető össze Jézus követésével és az egyház tanításával. Erre azért volt szükség, mert a belépés is egy írott nyilatkozat által történt, fogadalommal társítva. Ennek megírása után a pap elmondta értünk az utolsó szabadító imát a templomban ahol plébános volt, majd késő este lévén bezártuk a templomot és hazamentünk. Másnap reggelre a harangozó megdöbbenésére a templom fehérre meszelt plafonján és falain nagy fekete foltok jelentek meg melyekről kiderül, hogy döglött legyekből állnak, holott a templom minden ajtaja és ablaka zárva volt. Az illető pap amikor elmondta ezt nekünk másnap, mi is csodálkoztunk, de ő azt mondta, hogy ismeri a jelenséget és hogy a Bibliában meg van írva, hogy Belzebúb a legyek ura.

Ma azért vagyok itt, hogy tanuságot tegyek arról, hogy Isten megszabadított, de nem csak ettől, hanem a paráznaság és önkielégítés bűnétől meg a kissebbrendűségi komplexusomtól is. Megajándékozott életem párjával, akivel sikerült a kapcsolatot tisztán megéljük a házasságig, három gyönyörű gyermekünk van és bár voltak nehéz időszakok is, de békés boldog családi életet élünk és soha nem szenvedtünk hiányt semmiben. Megtaláltam a helyem a világban és az egyházban egyaránt, akolitus vagyok és egy közösséghez tartozom melynek néhány éve én vagyok a vezetője. Van egy műsorom a Mária Rádióban, ahol önkéntesként tevékenykedem. Azt tapasztalom, hogy Isten megáldja a szavaimat amikor Róla beszélek, meghallgatja az imáimat és egy értelmes életet élek, sok barátom és testvérem van Jézus Krisztusban, akik szeretnek és értékelnek, annak ellenére, hogy messze nem vagyok még tökéletes. Egy Erdélyi szintü ifjusági szolgálaban is benne vagyok, neve: Keresztirány, melynek keretében már régóta foglalkozunk fiatalokkal, sőt a régebbieket már arra képezzük ki, hogy ifjusági vezetők legyenek. Egy érdekes kezdeményezés, hogy megpróbáltunk egy ellenkulturát teremteni a napjainkban terjedő erkölcstelenséggel szemben, melyben fiatalok sokasága kötelezi el magát a tiszta életre a házasságig és a hűségre az után. Ezekről a dolgokról sajnos keveset lehet hallani de én azt látom, hogy a fiatalok nyitottak Isten felé és nagylelküen válaszolnak az Ő hivására. Nem kell félni attól, hogy az evangéliumot világosan és radikálisan hírdessük nekik, annak ellenére, hogy nem könnyű nekik ezt megélni és felvállalni társaik között.

Személyes tapasztalataim alapján most csatlakozom Mózeshez, Szent István királyunkhoz és az egyház tanításához és arra buzdítok mindenkit, hogy: tartózkodjatok az okkultizmustól, a paráznaságtól és minden más pogány szokástól és praktikától, hallgassatok egyedül Jézus Krisztusra, mert Ő mai is él és nagy erővel tud cselekedni azok életében akik engedelmeskednek neki. Én azt mondom, hogy csak így érdemes élni és meg vagyok győződve arról, hogy ha így teszünk az ezer év után nemcsak múltunk, hanem jövőnk is lesz, megújulhat az egyház és az egész társadalom. Adja Isten, hogy így legyen! Amen!

magyar