Szilágyi Ildikó - Hogyan lépett be Isten az életembe?

Tanuságtétel
csütörtök, augusztus 7, 2008

Hogyan lépett be Isten az életembe?

1. Gyermekkorom – mennyire voltam keresztény, ismertem-e  Istent?

Egész kicsi koromra ha visszagondolok az jut eszembe, ahogyan a szüleim minden vasárnap elvittek a Székesegyházba és mivel sokan voltak, mi mindig hátul az oszlopoknál álltunk meg. A testvéremmel ketten, általában hátul az egyik oldaloltár lépcsőjén ültünk. A miséből sokat nem értettem, nem is nagyon láttam, de a kórus ahogy énekelt, az nagyon megragadott. Mindig azt hittem, hogy biztosan angyalok énekelnek vagy szentek.

Ahogyan kezdtem növekedni, a szüleim kezdtek leszokni a templomba járásról, már nem vittek és én is megfeledkeztem a templomról. Másodikos koromba beirattak hittanórára, hogy elsőáldozó legyek, de mivel láttam, hogy már ők sem járnak, így én sem tartottam fontosnak templomba menni. Hatodikos koromba voltam bérmálkozó és utána jó ideig a templom felé sem néztem. 

2. Tini korszakom

Arra emlékszem, hogy amikor a suliból hazamentem, örökké csak tanultam. Tizedikes koromba, az osztálytársaim közül néhányan rendszeresen jártak hittanórára és engem is hívtak, de én azzal mentegetőztem, hogy nekem nincs időm, mert tanulnom kell. Tizenkettedikes koromra mégiscsak rászántam magam, hogy elmenjek néhány hittanórára, gondoltam nem árt ha imádkozom azért, hogy bejussak az egyetemre. Ott találkoztam először a gitáros vallásos énekekkel és az ifjusági misével. Ez a dolog kezdett tetszeni nekem.

Miután befejeztem az iskolát, leérettségiztem és felvételiztem egyetemre, de sajnos elsőre nem sikerült bejutnom. Egy év következett, hogy otthon üljek és következő évben majd újra megpróbálkozzam.

Nagyon érdekes Istennek a munkája, mert ez alatt a szabad év alatt tanultam meg gitározni méghozzá nem is saját gitáron hanem egy kölcsönkapottan. Isten végtelen kegyelméből ezt az időt ilyen formán használta fel a javamra.

3. Egyetemi éveim

Egy év múltán elkerültem egyetemre. Hallottam, hogy az egyetemisták számára is van hittanóra. Ezért felkerestem őket és én is járni kezdtem. Ott volt egy gitáros lány aki már ötödéves volt és sokat imádkozott azért, hogyha ő végez, Isten küldjön valakit aki tovább viszi azt amit elkezdett. Nagyon megörült annak, hogy tudok gitározni és ismerem az ifjúsági énekeket. Nekem sajnos még mindig nem volt gitárom, ezért az egyetemisták összepótoltak a plébánossal együtt és vettek nekem egy gitárt.

Ettől kezdve az életem legfontosabb célja a zenélés lett. A közeli helyekről hallottak rólunk és minden papbácsi szeretettel meghívott minket, hogy ifjúsági misét tartsunk vele. (egy-egy alkalommal 60-an is énekeltünk és hihetetlen sikert arattunk)

4. Változás az életemben

Negyedéves koromban történt, hogy találkoztam valakivel akinek hatására megváltozott az életem. Ennek az az előzménye, hogy megismertem valakit harmadéves koromban, egy kung-fu edzőt akinek az élete nem szólt másról, csak a kung-fu-ról, meg a keleti vallásokról. Amúgy vegetáriánus volt. Aztán eltelt egy idő (kb. fél év és nem találkoztam vele). Egyik vasárnap az ifjusági misén megláttam őt a templomban. Nagyon megörültem, hogy elkezdte Istent keresni. Mise végén megvárt és elkezdtünk beszélgetni.

Nem is akartam hinni a fülemnek, olyan dolgokat mondott, mintha nem is ugyanaz az ember lenne akit én annak idején megismertem. Azt mondta nekem, hogy pap szeretne lenni, talalkozott Istennel és teljesen megváltozott az élete. Egy példabeszédet mondott a Szentirásból az elveszett bárányról akit Jézus elindul, hogy megkeressen és otthagyja a 99 igazat, azért, hogy az egyetlen elveszettet megtalálja és visszavezesse. A végén úgy fejezte be a történetet, hogy ő az az ember, akit Jézus megtalált és visszavezetett és megérezte Isten szeretetét iránta. Értetlenül áltam ott akkor és alig bírtam hinni a fülemnek. Hazamentem, és habár nagyon örültem az ismerősöm megtérésének, mégis nagyon furcsa gondolatok cikáztak a fejemben.

Elkezdtem imádkozni és Istentől válaszokat várni, habár imádkoztam én azelőtt is de soha nem hallgattam meg azt, hogy Isten  mit akar számomra mondani. Az imádságom nagyon egyoldalu volt, én mondtam, Isten pedig hallgatta. Ezen a napon felháborodottan szóltam Istenhez mondván: „Istenem miért van az, hogy én évek óta szolgálok neked, zenélek a templomban és soha nem éreztem, hogy szeretsz. Ez az ismerősöm pedig, aki ráadásul milyen istentelen volt mégis jobban ismer Téged mint én!”  Miután kezdtem lenyugodni a zaklatotságomból kezdtem érezni, Isten simogatását a lelkemen, aki így szólt hozzám: „ Mindig itt voltam neked, de te nem figyeltél rám. Valóban engem szolgáltál a zenéddel, vagy a saját dicsőségedet kerested?”

 Ekkor kezdett el az életem egy teljes fordulatot felvenni. Rájöttem, hogy én igazából nem is kerestem Istent. Nem is igazán ismerem Őt, és nagyon vágytam a megismerésre. A fent említett ismerősöm elhalmozott jó néhány vallásos könyvel (Jézus él!, Emiliano Tardif atya könyve volt az első könyvem amely nagyon mély benyomást tett rám).

            Nagyon érdekes az, hogy amint megtaláltam Istent, megtaláltam a páromat is. Isten különös ajándéka.

Időközben ugyanis mindketten, mármint az ismerősömmel, rájöttünk arra, hogy nagyon jól egyezünk. Igazi barátok lettünk. És nagyon megszerettük egymást.

Ő azt mondta nekem, hogy sokat kereste a párját és olyan elvárásai voltak a jövendőbelijével kapcsolatban, amit szinte lehetetlen teljesíteni. Miután Istent megismerte és elhatározta, hogy az Ő utján akar járni, eldöntötte, hogy pap lesz. Akkor ismert meg engem. Nem akart közeledni hozzám, mert más tervei voltak, de ahogy egyre jobban megismert engem, úgy érezte, hogy én vagyok neki az igazi, vagyis minden elvárásával megegyezek. Végkép nem tudta, hogy most mit tegyen.

Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy hivatástisztázó Szent Ignác féle lelkigyakorlatra. Isten akkor szólt hozzá és hozzám is. Én a szívem mélyén úgy éreztem, hogy vele akarom leélni az életem, neki pedig azt mondta Isten, hogy nem csak papként, hanem másképp is szolgálhatja Őt. De még ekkor sem volt teljesen meggyőződve arról, hogy ne válassza a papi hivatást és ujjabb jelet kértünk Istentől. Elmentünk egy szerzeteshez aki azt mondta, hogy 40 napig minden nap imádkozzunk erre a szándékra és Isten meg fogja mutatni, hogy mit kell tegyünk.

Elkezdtük és a napok teltek egymás után, én megerősödtem abban, hogy családanya akarok lenni, de ő várta Isten válaszát. Ami nagyon érdekes és szinte megdöbbentő, hogy a 40. napon a  szentmisén ministrált és felolvasta az aznapi olvasmányt (abban az időben mindennap ment szentmisére és ministrált).  Az olvasmány Sirák fia könyvéből volt és az volt benne, hogy a jó feleség Isten ajándéka, csak az Istenfélő férfi kapja meg, stb. Mise után alig várta, hogy felhívjon telefonon mert én akkor odahaza Szatmáron voltam, és elmondta, hogy majdnem kiejtette a misén a könyvet a kezéből mikor olvasta Isten szavát. Egyértelmü volt számára, hogy egymásnak teremtett minket Isten és összeházasodunk.

4. Házasságom

Összeházasodtunk a párommal és elhatároztuk, hogy Isten útját követjük, Isten annyira betöltött minket a szeretetével, hogy mindenkinek át akartuk adni ezt a lángot. Ő hitoktató lett. Úgy érezte, hogy Isten üzenetét tovább kell adja az embereknek. Miután megszületett az első gyermekünk bekerültünk egy imacsoportba, amelynek tagjai vagyunk mind a mai napig és itt megtehetjük azt amire Isten hív: a férjem az igehírdetés szolgálatában én pedig a dicsőitésben.

Zárójelben jegyzem meg, hogy mielőtt ebbe a közösségbe (imacsoportba) kerültünk volna, azért imádkoztak az ott lévő testvérek, hogy küldjön Isten valakit, aki tud hanszeren játszani, mert addig csak úgy szabadon énekeltek, ki hogyan tudott.

Mikor azon gondolkodtam, hogy engem vajon mire hív Isten, rájöttem, hogy gyerekkorom óta szeretem azokat az énekeket melyek Istennek és Istenről szólnak. Hogyan vezetett Isten engem, hogyan tanultam meg gitározni, hogyan küldött el az egyetemistákhoz és majd később az imacsoportba zenélni.

5. Mi a célom? Törekszem-e?

Az én célom, hogy mégjobban megismerjem Istent, megtanítsam az embereket arra, hogy hogyan dicsőítsék Istent, a dicsőítés szolgálatában még jobban elmélyülni.

6. Hogyan sikerül Istenre figyelni a mindennapokban?

Vannak könnyebb napok és vannak nehezebbek. Van amikor jobban érzem Isten jelenlétét az életemben és van amikor kevésbé. Van olyan eset is, hogy érzem a szentmisén, hogy majd ezt és ezt kell tennem. Isten utat mutat. De van olyan eset is, hogy nem látom az út másik végét és mintha Isten nem akarná tudatni velem.

Mi, a család, nagyon nyitottak vagyunk, hogy bárki szinte bármikor jöhet hozzánk, szálást is biztosítunk ha kell. Lehet, hogy néha fárasztó is ez, de én úgy érzem, hogy így tartalmas az életem és minden egyes látogatással valami újat tanít meg számomra Isten.

Jézus mondja, hogy: Ha csak egy pohár vizet is adtok egynek az enyéim közül, azt úgy veszem mintha velem tennétek.  Ez nagyon erősen él az én szívemben. És azt is tapasztalom, hogy Isten bőségesen megáld bennünket, ha mi adunk, Isten bőségesen visszaadja. A férjem ugyanakkor sokat utazik. Sokszor kérdezték tőlem, hogy hogyan bírom ezt, hogy sokat vagyok egyedül a gyerekekkel otthon. Azt tapasztalom, hogy az ő szolgálata révén Isten engem is megáld, és nincs annál megnyugtatóbb érzés amikor tudod hol a helyed és a helyeden vagy...

magyar